Tudom, hogy el kéne mennem, és szeretnék is, de honnan tudjam, kihez menjek? – ez egy olyan mondat, ami évek óta foglalkoztat és a kezdeti ijedtség, amit magam is átéltem a saját önismereti utamon és szakemberkereső folyamatomban. Pár év alatt a kérdés egy olyan szakmai üggyé formálódott számomra, amiben van mit tennünk az információ áramoltatása érdekében. Kovács Sára gyerekeknek és felnőtteknek tart egyéni segítő folyamatot a Safespace Műhelyben, az ő gondolatait olvashatjátok.
(Disclaimer: ezek a gondolatok olyan helyzetekre vonatkoznak, amikor a pszichés állapotunk engedi az önálló döntéshozást, a megfelelő folyamat megtalálása érdekében a késleltetést. Tehát valóban inkább önismereti útról van szó, és nem akkut pszichológiai nehézségek sürgős terápiás megsegítéséről.)
Anyagi, módszertani, intuitív, szakmai minőségbeli és tematikus szempontok százaiból kell választanunk, ha önszántunkból, önismereti céllal és egyedül vágunk neki a pszichológusválasztás útjának. A keresés már önmagában embertpróbáló folyamat, és egyáltalán nem biztos, hogy azonnali megnyugvással és megérkezéssel jár. Ráadásul, ha megtaláltuk egymást azzal, akivel jó dolgozni, akkor kezdődik csak a „valódi” munka – és ez már egy másik cikk –, bár egy lényegi tényező ott már megváltozik: nem vagyunk egyedül.
Mi fér bele?
Kezdjük a megfoghatóbb részével. Az anyagi szempont a döntéshozásban viszonylag egyszerű (a szó inkább logikai, semmint lélektani dimenziójában) – arról ugyanis biztosan van információnk, hogy mi a keretünk a pszichológusra. Egy gyors körülnézés alapján Magyarországon 18-25 ezer forint között van egy 50 perces ülés, ha magán, és nem állami úton szeretnénk elindulni – utóbbira ingyenesen is van lehetőség, viszont jóval hosszabb várakozási idővel érdemes számolnunk.
Tehát a büdzsénk ismeretében fel tudjuk mérni, hogy havonta hányszor és milyen összeg férne bele.
Ha a reménység kedvéért feltételezzük, hogy havonta egyszer meg tudjuk engedni magunknak a pszichológust, akkor a kezdet megvan, már tehetünk magunkért.
Milyen végzettségű szakembert válasszunk, és melyik végzettség mit jelent?
Nagyon röviden: Magyarországon a pszichológusképzés intézményes rendszerében a mesterképzés elvégzése után válik valaki pszichológussá. Innentől vihet önállóan – vagy javasolt szupervízió mellett – egyéni és csoportos folyamatokat.
Kicsit hosszabban: Aki ezután szakpszichológusi képesítést szerez, például klinikai, tanácsadó, szexuálpszichológiai területeken, szélesebb körben és témák mentén foglalkozhat kliensekkel. Itt fontos szétválasztani, hogy kimondottan terápiás célú folyamatot csak terapeuta végzettségű szakember végezhet (akik klinikai szakképesítést szereztek, kezdhetnek bele a terapeuta képzésbe), ugyanakkor
nagyon sokféle önismereti folyamatnak lehet valódi terápiás hatása.
Sok szakember a szakképzés helyett vagy mellett módszerspecifikus képzéseket végez el, ilyen például a művészetterápia, a pszichodráma, a táncterápia, a kognitív viselkedésterápia, at autogén tréning, az irodalomterápia és még sok hasonló (melyekkel a Műhelyünkben is találkozhattok.) Ezek a képzések egy jól körülhatárolható eszköztárat és szemléletmódot adnak a segítő szakembernek, amit aztán használhat a saját praxisában.
A fentieket azért tartom fontosnak a választás szempontjából, mert tapasztalatom szerint sokan akadnak el az online pszichológuskeresőket böngészve ott, hogy nem értik, melyik cím mit jelent, és kihez „lehet menni az ő bajukkal”. Ami fontos, hogy kliensként nem a mi feladatunk a képesítések hátterének ismerete, de bármikor rákérdezhetünk, ha ez segít a biztonságérzetünk kialakulásában.
A szakember felelőssége, hogy a saját képzettségi szintje és kompetenciája szerint felmérje, hogy hol vannak a határai, hol lehet esetleg szükség más szakember bevonására. Ha ezt jelzi, és továbbirányít máshoz, azt annak érdekében teszi, hogy a megfelelő ellátáshoz jussunk.
Ha végigböngésszük a szakemberek és magánrendelők oldalait, végtelennek tűnhet a felsorolt terápiás módszerek sora. Van néhány kérdés, ami nekem is segített a saját utamon, és a környezetemben is tapasztalom, hogy támogató lehet:
- Egyéni, vagy csoportos módszert érzek magamhoz közelebb? Egyéniben több figyelmet kap az én témám, abban az 50 percben csak értem van a pszichológus. Csoportos módszerben több terem van az ottani élményeken keresztül tanulni a kapcsolódásaimról egy megtartott, sorstári közösségben.
- Beszélgetni szeretnék, vagy nem? Alapvetően minden módszertannak valamennyire része a beszélgetés, szóban reflektálás, de vannak módszerek, mint például a mozgás-, vagy a művészetterápia, ahol a hangsúly inkább a nonverbális folyamatokon van. Így az ülések nagyobb részében inkább mozgás, alkotás folyik, és ezeken keresztül foglalkozunk az önismereti témákkal.
- Meg tudom-e fogalmazni 2-3 gondolatban a témát, ami miatt szakembert keresek? Ha igen, ezeket a gondolatokat keresőszóként felhasználva böngészhetünk/kérhetünk ajánlást. De az is lehet, hogy a témánk tág, vagy megfoghatatlan – így is rendben van megérkezni egy pszichológushoz.
- Különösen érzékeny témával érkezem, és félek, hogy biztonságban leszek-e vele. Itt fontosnak tartom megjegyezni, hogy bár vannak szakemberek, akik kifejezetten feltüntetik az oldalukon, vagy más felületeken, hogy mindenki biztonságos közegbe érkezhet hozzájuk, az elfogadó, ítélkezésmentes attitűd a pszichológus képzésnek és a szakmai hitelességnek, etikának alapvető része kell, hogy legyen, függetlenül attól, hogy ezt valaki külön jelzi-e, vagy sem.
- Van-e preferenciám, hogy milyen nemű, korú, székhelyű szakemberhez mennék? Online vagy személyes üléseket képzelek el? Évek óta folynak kutatások arról, hogy mitől függ, hogy hatásos-e egy terápiás folyamat. Jelenleg a terápiás kapcsolat minősége bizonyíthatóan az egyik legfontosabb szempont, és itt jön képbe a cikk elején említett intuíció.
Ha az összes technikai aspektust végiggondoltuk, az segíthet leszűkíteni a szakemberek számát, és nyugodtan elővehetjük a megérzésünket. Kinek a fotójára, szövegére nézve van az az érzésem, hogy szívesen osztanám meg vele a gondolataimat? Kit ajánlott az a barátom, akiben megbízom? Kivel néztem múltkor egy interjút, akinek a gondolatai megmozgattak/megtartottak/velem maradtak?
Az első e-mailváltás és időpontegyeztetés után jön a keresési folyamatnak az a része, ami egyik oldalról ijesztő és fárasztó, másik oldalról pedig megnyugtató és felszabadító lehet. Sikerült időpontot találni, el is mentem, el is jöttem. Valószínű, hogy nem szerződtünk azonnal egy folyamatra, hanem abban egyeztünk meg, hogy az első pár alkalommal felmérjük, tudnánk-e együtt dolgozni. Lehet, hogy az derül ki, hogy nem. Mert nem érzem magam valójában biztonságban, vagy mert mégsem nekem való ez a módszer (csoportos módszereknél ennek a felmérését tudják segíteni az egynapos bemutató alkalmak). Ijesztő és fárasztó lehet, mert már eddig sem volt feltétlenül könnyű eljutni, és most kezdődhet újra a keresés. Megnyugtató és felszabadító lehet, mert mégsem teljesen elölről kezdem a keresést – mostanra kicsit több élményem lett arról, mire van szükségem, mire nincs, kicsit többet tudtam meg magamról.
Érdemes szem előtt tartani, hogy ez a válasz általában nem az első beszélgetés után érkezik meg – rövidebb folyamatok esetén 2-3, hosszabb esetén 5-10 alkalom is kellhet ahhoz, hogy megérezzük a terápiás kapcsolat milyenségét. A folyamathoz nagy adag türelem is kell, és persze a kliens részéhez is befektetett munka – de erről majd egy későbbi cikkünkben írunk hosszabban. Addig is, a soron következő cikksorozatunkkal lehetőséget biztosítunk, hogy alaposabban megismerjétek a nálunk praktizáló szakembereket, és ezáltal közelebb kerüljetek a döntéshez.
